Hírek: Ilyen egyszerű tízmilliárdot ellopni
Hihetetlenül sikeresen lopta a pénzt a Fortress nevű álbrókertársaság, pedig több ordító jel is volt, hogy itt egy hatalmas átverésről van szó. Most már ki is derült, hogy csak egy pitiáner piramisjáték volt. Nagyjából kétezer embertől tízmilliárd forintot csaltak el, aminek csak a töredéke került meg.
Több figyelmeztetés után végre lekapcsolta a – PSZÁF beolvasztása óta a piaci felügyeletet is gyakorló – Magyar Nemzeti Bank az utóbbi évek legnagyobb magyar lehúzását, a Fortresst, és a mögötte álló Sz.-F. Zsoltot , valamint a csalássorozatban közreműködő Flow Money nevű céget. Büntetőfeljelentést tettek, és kiróttak egy példátlanul nagy bírságot – de ez nem akadályozta meg a tulajdonosokat, hogy a pénz javát ...
Ahogy már korábban is írtam, véleményem szerint a forint elég nagy bajban van. Negatív előjelekkel írnak Magyarországról külföldön, eszetlen centralizáció erősítés, demokrácia szűkítés, a bankszektor részállamosítása. Ezek mind ahhoz vezetnek, hogy a forint gyengül rövid és hosszú távon is. Elképzelhető, hogy az EURHUF devizapár árfolyama leszúr 305 forintra, de onnan pattanhat és elmehet egészen 318 forintig is, akár egy lépcsőben. Ez azért érdekes, mert egyre nagyobb amplitúdókkal játszik az árfolyam egyre kiszámíthatatlanabb a forint. Ez ahhoz is vezethet, amit már korábban is megírtam, hogy 343 forint lesz egy Euró pár hónapon belül. Persze a svájci frank is 300 forint fölé fog emelkedni. A devizahiteleseknek alapvetően ...
